Margitszigeti fürdőtelep
Épületleírás
A Margitszigetet Lipót császár és király 1790-ben Sándor Lipót főherceg nádor mulatóhelyéül jelölte ki, amelyért az államkincstár bérleti díjat fizetett. Halála után József nádor birtokába került, aki a polgárok számára is nyitott pihenőhellyé kívánta alakítani. A 19. században a sziget területe a mainál kisebb volt, mellette több kisebb sziget állt (északon a Fürdősziget, délen a Buda tulajdonában lévő Festősziget). A Fürdőszigeten már az 1850-es években találtak hőforrásokat. Igazán népszerűvé azonban akkor vált a sziget, amikor 1867-ben József főherceg megörökölte és megindította nyaralóteleppé való kiépítését. 1873-ban József főherceg lett a Festősziget tulajdonosa is, két sziget egyesítését így már a tulajdonviszonyok sem akadályozták. A hőforrások feltárását Zsigmondy Vilmos mérnök végezte 1866-67 folyamán. A 43 C-fokos vizet külsőleg bőrbántalmakra, ivókúraként pedig elsősorban emésztőszervi problémák ellen alkalmazták sikerrel. A forrásházban palackozott vizet bel- és külföldre is szállították.
A főherceg Ybl Miklóst bízta meg a fürdőtelep terveinek elkészítésével. Ybl első terve a sziget közepére helyezte az épületegyüttest, ez azonban túlságosan messze volt az északnyugati részén feltárt forrástól. Így a következő – és nagyobbrészt megvalósult – terv a sziget északi részére helyezte az épületeket. Dél felé épült fel a T alaprajzú, három bazilikális hajóból álló Fürdőház, középen nyolcszög alaprajzú kupolával fedve. A sziget keleti részén épült fel a Nagyszálló: eredetileg kétemeletes, kéttraktusos, téglalap alaprajzú épület, amelyet a hosszanti oldalakon 3-3 rizalit tagolt. A 162 szobás szállóban a szobák pompás berendezése, a fürdőszobákba bevezetett gyógyvíz, a földszinten a ragyogó „társalgó-terem" (Kursalon), a könyvtár, az orvosi rendelő az akkori idők minden kényelmét biztosította. A sziget északi csúcsánál helyezkedett el az egyemeletes Kisszálló, mely az előbbihez hasonló elrendezésű volt. Rizalitjait a nyeregtető síkjából kiemelkedő, oromfalas második emelet zárta le. Az északi részen épült a felsőszigeti vendéglő, árkádos, faszerkezetű verandával. Ettől délre állt a mosó- és gépház, melynek karcsú kéményét kettős vakárkádokkal tagolt pártázat zárta. Ybl az artézi víz Dunába való visszavezetését egy mesterséges vízesés építésével oldotta meg. Az építész a sziget déli részén a korábbi major épületegyüttesét alakította át: a déli oldalon épült fel a Nagyvendéglő (később Casino), az udvar északi oldalán álló épületből reprezentatív nyárilak létesült, kelet felé istálló, nyugat felé a kertészlak helyezkedett el. Az Ybl által tervezett épületek többsége elpusztult, ma már csak a Nagyszálló és a felismerhetetlenségig átalakított Nagyvendéglő áll.
Hajdú Virág
Bibliográfiai adatok
Gyalay Mihály – Szekeres József: „A Szent Margitsziget Gyógyfürdő Részvénytársaság története”, Tanulmányok Budapest múltjából, XXIV. BTM 1991. 115-172. oldal.
Vadas Ferenc: A margitsuigeti Nagyvendéglő. Margitszigeti épületek. In: In: Ybl Miklós építész 1814–1891. Szerk: Kemény Mária, Farbaky Péter. Budapest, 1991. (Kiállítási katalógus) 89-97, 236-242.
Magyar Erzsébet: Kertek, parkok Buda-Pest társaséletében a 19. században. A Margitsziget, Budapesti Negyed 46. szám, 2004/4.
Rozsnyai József: Ybl Miklós 1860-as évekbeli műveinek előképeiről és stíluskapcsolatairól. Ars Hungarica. XL (2014)
