Image

Description

Ybl először Károlyi Lajos (1799-186?), majd fia, Alajos (1822-1889) megbízásából készítette el a mai Pollack Mihály tér 10. szám alatt álló telekre palotájuk terveit. A palota 1863-1868 között épült fel. A Károlyi család tulajdonában lévő, a Nemzeti Lovardával határos telek a Pollack Mihály tértől a Szentkirályi utcáig húzódott. Míg palotájukat a téren, bérházukat a hátsó utca felől tervezték elhelyezni. Az első terveken a Szentkirályi utca 35. számú bérház három homlokzattal került volna kialakításra, a két utcai homlokzaton kívül a palotakert felé is néztek ablakok. A terveket később megváltoztatták, és a háznak csak a két utcára alakítottak ki homlokzatot.  A telek palotakerttel határos szakaszán egy sávot leválasztottak, hogy oda kis gloriett kerülhessen. A bérház tűzfalának gloriett feletti szakaszát finom vakolatarchitektúrával látták el, az esztétikusabb látvány kedvéért. Míg az első terv szerint a házat belső udvar körül négy szárnnyal építették volna ki, később ez oldalra nyitott U alaprajzra módosult. A bejárat a Szentkirályi utca felől, az utolsó tengelyben került kialakításra, a kapualjból balra elegáns, ovális alaprajzú, húzott fokos lépcső vezet az emeletekre. Az emeleteken a közlekedést a három udvari homlokzat előtt végigfutó külső folyosóval oldották meg, a két utcai szárny kéttraktusos, a palotával határos szárny egytraktusos elrendezést kapott. A földszinten és a második emeleten a Szentkirályi utca felől két nagyobb, elegánsabb, a Múzeum utca felől két szerényebb lakás kapott helyet. Az első emeleten három nagyobb lakást és egy szoba-konyhás lakást alakítottak ki. Utóbbi a belső szárnyban kapott helyet, az árnyékszékek és egy cselédlépcső mellett. A bérház Szentkirályi utcai főhomlokzata kilenc, Múzeum utcai homlokzata tizenegy-tengelyes. A homlokzat egyszerű neoreneszánsz jellegű elemekkel került kialakításra, a fennmaradt terveknek megfelelően. Az épület Szentkirályi utcai homlokzatát nézve feltűnik, hogy a szomszédos, 33. szám alatti épület homlokzatalakítása szinte teljesen megegyezik a 35. számú házéval: egy 1867-ből fennmaradt terv nélküli építési engedély szerint az előbbit ekkor építették fel a már fennálló szomszédos ház "folytatásaképpen".

Gömöry Judit

Date of planning
1863 - 1867
Date of construction
1863 - 1867
City
Budapest
Original address
Pest, Ősz utca
Address
VIII. Szentkirályi utca 33-35.
Client
Károlyi Lajos gróf
Architect
Ybl Miklós
Contractor
Wechselmann Ignác
Building type
bérház
Geofield