Károlyi-kastély, Parádsasvár

A debrő-parádi birtok számos történelmi család, köztük a Rákócziak, majd a Grassalkovichok kezén is megfordult. A helybeliek a talajból feltörő gyógyvizet már a 18. században ösztönösen használták gyógyításra. A birtokot 1825-től Kaán Henrik Sámuel és társa, Szitányi Ullmann Móric, a reformkor egyik nagyvállalkozója vette bérbe. Fejlesztéseik nyomán Parád az ország elsőrangú fürdői közé emelkedett. Gróf Károlyi György (1802-1877) 1847-ben vásárolta meg a debrői uradalmat. Halála után fia, gróf Károlyi Gyula (1837-1890) lett a közben hitbizománnyá alakított uradalom haszonélvezője. Az építtető, gróf Károlyi Györgyné Zichy Karolina (1818-1903) Barabás Miklós rajzának tanúsága szerint egyike volt a reformkori főúri társasági élet híresen szép asszonyainak. A szabadságharc bukását követő itáliai emigrációjából 1882-ben tért haza. Ekkor építtette a Csevice-fürdőnél Sasvárnak elnevezett kastélyát a Károlyi-család jól bevált építészével.

A kastély egy völgy kiszélesedésében emelt historizáló épületegyüttes, amely három elemből áll. Ezek egy U alakú udvar három oldalán helyezkednek el. Az emeletes, manzárdtetős főépület rendkívül igényesen kivitelezett cementvakolású armírozással keretelt vöröstégla homlokzatai, az egész együttes fölött uralkodó négyemeletes torony és a hozzá simuló lépcsőtorony a Loire menti blois-i kastély XII. Lajos szárnyának emlékét idézi a német és olasz reneszánsz elemeivel keverve. Az udvar középső oldalán emeletes, héttengelyes pavilon áll. Jobbról csatlakozik az L alakú, földszintes gazdasági épület, amelyet az 1950-es évek elején jelentősen megnöveltek a patak völgye felé, ezért ezen a szakaszon kétszintes. Ybl sokszor adta tanújelét annak a képességének, hogy számtalanszor átalakított és eleve többféle arányú és stílusú épületet tudott úgy egymáshoz hangolni, hogy azok harmonikus összbenyomást keltettek. Parádsasváron egy egyszerű, de nagyméretű fürdőépületből kellett elegáns, kényelmes és divatos főúri kastélyt varázsolnia. Az egykori fürdő emeletes középrészének mindkét oldalán lebonttatta a földszintes, bár a terep miatt bizonyára jelentősebb alépítménnyel rendelkező épületet, de meghagyta a klasszicista fürdőépület dór oszlopos árkádsorát, amely ma is fedett folyosóként kapcsolja össze az együttes elemeit és tornácként végighúzódik az egyes épületek előtt is. A kastély belsejében a nyilvánosságnak szánt és a földszinten elhelyezett terek, a fogadó, a szalon és az ebédlő egyáltalán nem voltak tágasak. Ez alól egyedül a bejárati térsor kivétel, amelynek itt szinte egyedüli funkciója, hogy a vendégfogadás során az érkezőt elkápráztassa nagyvonalúságával, az előcsarnokba vezető lépcsők eleganciájával. Az érkező az előcsarnok középső szakaszában balra fordulva juthatott a fogadószobába, s onnan a feltehetően az ebédlővel egybenyitható, vagy esetleg állandóan egybefüggő teret alkotó szalonba. A nagyméretű belső terek hiánya azzal magyarázható, hogy a kastélyt úrnője 64 éves korában építtette, s feltehetően nem nagy társasági események helyszínéül szánta.

1890-től gróf Károlyi Mihály (1875-1955) örökölte a birtokot. Az emigrációja idején ellene indított hazaárulási perben született ítélet alapján birtokait az állam vette kezelésbe. A kastélyból a két világháború közötti időszakban végzett átalakítások után állami üdülő lett kormányüdülő jelleggel. Legkésőbb 1950-52 táján zajlott az egyik legjelentősebb átépítés, amikor SZOT gyermeküdülőt alakítottak ki az egykori kastélyban. Az egyre romló állapotú épületegyüttes a rendszerváltás után többször cserélt gazdát, míg végül helyreállították. Belsejében csupán a főépület impozáns bejárati előcsarnoka és a főlépcsőház tekinthető történetileg hitelesnek. A kastély többi részét az 1998 óta benne működő szálloda igényei szerint alakították ki.

Ritoók Pál