Kép

Épületleírás

A korábban épült bérházzal kapcsolatban Ybl legkorábbi tevékenysége az udvari külső folyosó létesítése volt, 1868-ban. A külső folyosó az épület Üllői úti udvarában valósult meg, az engedélyt 1868. augusztus 27-én kapták meg az építkezésre. 1870-ben Ybl az akkor egyemeletes épületben kisebb átalakításokat tervez, és második emelettel bővíti az épületet. Az emeletráépítés során Ybl feltehetően az épület meglévő, klasszicista homlokzattagolását vezette tovább a második emeleten, az Erkel utcai szárny középrizalitján korinthoszi fejezetű pilasztereket iktatva be szinte egyetlen új stíluselemként. Az újonnan kialakítandó második emelet alaprajzi elrendezésében is az első emelet alaprajzi elrendezését ismétli meg, bár a sajátos elrendezésű, keskeny telekre két udvar körül, F alakban kiépült ház esetében nem is volt túl sok lehetőség a változtatásra. A szárnyak kéttraktusos elrendezését az Erkel utcai épületszárnyban elhelyezett két lépcsőház töri meg. Az első emeleten a Ráday utca felé eső épületrészben történt átalakítás: itt két illemhelyet alakítottak ki, illetve egybenyitottak két szobát. A felette levő szint elrendezése természetesen már az átalakított alaprajzot követi. A nagy alapterületű épület emeletein mindössze két-két lakás kapott helyet. A Birly-házhoz hasonlóan Ybl e bérház esetében is emeletráépítést hajtott végre, ez esetben a meglévő homlokzat és az alaprajz minimális változtatásával, az aktuálisan divatos építészeti stílusok érzékelhető alkalmazása nélkül.

Az Ybl-hagyaték iratanyagában számos költségvetés, árajánlat és számla maradt fenn Károlyi György részére folytatott építési munkákkal kapcsolatosan. Ezen iratok egy része 1864-ből való, és kellő információ hiányában nem tudjuk épülethez kötni. Fennmaradt egy dátum és aláírás nélküli műleírás, mely az Üllői út és Erkel utca sarkán álló palotára vonatkozik. E leírás az épület második emeletesre bővítésének és az első emelet "palotává alakításának" részleteit tartalmazza, a szükséges munkálatok munkanemenként való részletes felsorolásával. Valószínűsíthető, hogy ez a műleírás Ybl 1870-es terveihez tartozhat.

Gömöry Judit

Bibliográfiai adatok

Ritoók Pál: Ybl Miklós bérházainak alaprajzi tipológiájához. In: Ybl Miklós építész. Szerk.: Kemény Mária - Farbaky Péter. Budapest, 1991. 48, 50.

Tervezés ideje
1868 - 1870 körül
Építés ideje
1868 - 1870 körül
Mai településnév
Budapest
Korabeli cím
Pest, Üllői út 8.
Mai cím
IX. Üllői út 17-19.; Erkel Ferenc utca 19.
Építtető
Károlyi György gróf
Tervező
Ybl Miklós
Tervek levéltári jelzete
Épülettípus
bérház
Geofield