Királyi palota

A kiegyezés után világossá vált, hogy a budai királyi palota elégtelen az udvari reprezentáció megnövekedett követelményeinek kielégítésére. Bővítése, illetve magának a gondolatnak a kiérlelése ténylegesen több lépcsőben történt. A Fővárosi Közmunkák Tanácsa 1880. július 1.-i ülésén feliratot fogalmazott meg Ferenc Józsefhez a királyi palota bővítéséről. Eszerint a 18. századi Fegyvertár (Zeughaus) helyén két újabb szárnyat építenének, s itt helyeznék el az új fogadó-, dísz- és báli termeket. A tervek mellé makettet is mellékeltek; az építészről nem esik szó, bár már ekkor valószínűleg Ybl Miklós volt a tervező. Podmaniczky Frigyes a Várkert Építési Bizottság nevében 1883. május 11-én Tisza Kálmán miniszterelnökhöz négy, Ybl Miklós által készített változatot terjesztett föl: A: a palota hosszmegoldása a dunai fronton, B: négyszögű kiépítés a krisztinavárosi szárnnyal, C: az ünnepi nagyterem bővítése és a nagyudvar szélesítése, a D: a nyugati („Újvilág”) udvar felépítése és a Fegyvertár helyén kert és őrségi épület létesítése.  Tisza a D és B változat megvalósítását javasolta, amelyet a király 1883. június 1-jén fogadott el; ez a Krisztinavárosi szárny valamint a régi palotához oszlopcsarnokkal összekapcsolódó testőrségi palota megépítését jelentette volna. Ybl 1885-ben megtervezte a „testőrlakház” épületét, valamint a középső diadalívből, oszlopcsarnokból és a középtengelyben kialakított nagyszabású kettős kerti lépcsőből álló összekötő épületrészt. Ugyancsak megjelenik elképzelésében a testőrlakháztól a Duna felé létesítendő, a Szent György tértől levezető díszlépcső gondolata. A Krisztinavárosi szárny eredetileg Rudolf trónörökös és felesége rezidenciájának készült. Rudolf 1889. január 30.-i öngyilkossága a palota egyre késlekedő építésének elkezdését tovább hátráltatta. 1889 februárjára elkészült Marchenke Vilmos szobrász kivitelezésében az Ybl-féle Királyi Palota bővítés nagy gipszmakettje. Az építkezés végül 1890 júniusában az alapozással elindult. Mivel az új épület részben kilépett a Várhegy déli platójáról, ezért többszintes alépítményt kellett létrehozni. 1891 januárjában Ybl elhunyt, a palota főépítészének Hauszmann Alajost nevezték ki, aki csak kis mértékben módosította a Krisztinavárosi szárny és az összekötő szárnyak Ybl-féle terveit. A két nyaktag építésével a régi barokk nyitott díszudvar zárttá vált, az északi összekötő traktusban nyílt az Oroszlános kapu, a déliben az ún. Távirda-kapu. A Krisztinavárosi szárny maga két belső udvar köré szerveződött, főbejárata a zárt, Oroszlános udvarból nyílt. A Krisztinavárosi szárny a neobarokk jegyében épült meg, igazodva a palota korábbi részeihez. Az épületnek mind az udvari, mind az átellenes nyugati homlokzatát sarokrizalitok szegélyezték, a főtengelyben hangsúlyos középrizalitokkal és manzárdkupolákkal lezárva. A szárny legmonumentálisabb belső tere a háromkarú főlépcső tere volt, amelyet a II. emelet fölött üvegtető zárt le. Ehhez Ybl a kortárs osztrák historizáló építészekhez hasonlóan az ausztriai barokkban találta meg a követendő mintákat. Ybl már az 1880-as években készített terveket a barokk palota Tróntermének (Díszterem) megnagyobbítására. Ez a Trónterem Oroszlános udvar felé egy kiugró rizalittal, a belsőben egy folyosóval való bővítését jelentette. Az ő elképzeléseihez nyúlt vissza Hauszmann, amikor 1892-ben, Ferenc József trónra lépésének negyedszázados jubileumán újból felvetette a terem befogadóképességének növelését. Az építész a barokk Trónterem magasságánál és szélességénél is korlátokba ütközött, az oldalfalak architektúráját is meg kellett tartania, mégis födémcserével és az új udvari oldalfolyosóval sikerült a teret kibővítenie. A II. világháború utáni átépítéskor a Krisztinavárosi szárny és a Trónterem udvari homlokzatát szinte változatlanul megőrizve állították helyre, azonban a Hauszmann által véglegesített és kialakított enteriőröket elpusztították.

Farbaky Péter