Károlyi István gróf kastélya, Fót

A romantikus részleteket is mutató klasszicista, egyemeletes, részben nyereg-, részben lapos manzárdtetővel fedett kastély északnyugat-délkeleti irányban hosszan elnyúló fő tömegének parkra néző, főhomlokzati középrizalitját timpanonnal lezárt hatoszlopos portikusz hangsúlyozza. A főhomlokzatot közép és oldalrizalitok tagolják, amelyeket hattengelyes szárnyak kötnek össze. Az oldalirazilatok és az északnyugati oldalrizalit meghosszabbításából létrejött hátranyúló szárny romantikus jegyeket mutat. A kastély főtömegéhez hasonló nagyságú, hátsó, udvari szárny az előbbire merőlegesen, annak középvonalától délkeletre sima törzsű dór oszlopok tartotta kocsiáthajtó közbeiktatásával indul. Északkeleti harmadánál T alakban egy további rövid, délkeleti irányú szárnnyal bővül. Az udvari szárnytól északra és északkeletre helyezkednek el a részben szintén egyemeletes egykori kiszolgáló épületek.

A mai épület magja feltételezések szerint egy kis, földszintes épület volt manzárd-emelettel, amelyet a Galántai Fekete család építtetett a 18. században.  A Galántaiak után Fót Csekonics József kezére került. A Károlyiak Csekonics Józseftől 1808-ban vásárlás útján jutottak ehhez a birtokhoz. Gróf Károlyi József özvegye, gróf Waldstein-Wartenberg Erzsébet úgy látta, hogy az ország közepén, a jelentős fejlődésnek indult Pest-Buda közelében érdemes támaszpontot kialakítani. A fóti uradalmat fiainak, Istvánnak, Lajosnak és Györgynek vásárolta. Gróf Károlyi István 1821-ben, nagykorúsága idején örökölte a fóti birtokot, s vele a kastélyt. Az 1830-as évek első felében id. Heinrich Koch tervei szerint végrehajtott bővítés után a kastély park felé néző tömege elé timpanonnal koronázott, hatoszlopos portikusz épült. A kastély főtömege a rövid oldalakon egy-egy földszintes bővítménnyel egészült ki, tetejükön egy-egy nagy terasszal. Valószínűleg ekkor épült a kocsiáthajtóval kapcsolódó, hátranyúló udvari szárny is. Egy 1843-ban megjelent folyóirat-illusztráció már mai alakjában mutatta a kastélyt: a korábbi földszintes oldalrészek helyén egy-egy rizalit épült.  Ybl Ervin szerint ezt a bővítést már Ybl Miklós tervezte. A későbbi szakirodalom is az ő véleményét ismétli. A fóti kastély azonban a fentiek miatt nem 1845-1849 között épült ki. Építésze pedig biztosan nem Ybl, hanem minden valószínűség szerint a már korábban is több kutató által tervezőnek tartott id. Heinrich Koch volt. Ybl Miklós forrásokkal igazolhatóan 1845-1846-tól irányította a kastély bővítését. Ez persze nem zárja ki, hogy a homlokzatdíszítés részleteinek kialakításában, valamint a belsőépítészeti befejező munkákban jelentősebb szerepet vállalt.  A fóti kastéllyal eddig kapcsolatba hozott tervek közül csupán egyetlen egy alaprajz mutat a ma is álló épülettel olyan rokon vonásokat, amelyek alapján nagy valószínűséggel a kastély átalakítási, bővítési tervváltozatának tekinthetjük. Károlyi István uradalmi építészeként Ybl Miklós minden bizonnyal még többször is átalakította a kastélyt. Ezen munkák során a kastély Koch által 1843-ig tervezett külseje alapvetően nem változott meg, inkább belsőépítészeti modernizálásokról, felújításokról lehetett szó, amelyek további kutatást igényelnek. A kastély északnyugati oldalán épült terasz fölé az 1850-es évek végén, legkésőbb 1868 előtt félnyeregtetővel fedett, oldalt nyitott verandát emeltek. A tetőt karcsú négyszögvasak tartják, amelyeket a historizmusra jellemző módon spiáterből készült romantikus tagozatokkal díszítettek fel. Mára a díszítő tagozatokból alig maradt, a pergola életveszélyes állapotba került, ezért körülkerítették

Az 1950-es és 1960-as évek fordulóján végrhajtott nagyszabású átalakítás és bővítés során csak a homlokzatok megőrzésére törekedtek, így a kastély két legreprezentatívabb belső tere, a sárga vagy nagy szalon és a nagy könyvtár egy-két szerkezeti részlettől eltekintve teljesen elvesztette eredeti megjelenését. A belső terek díszítése csupán néhány helyiségben maradt meg. Ezek közül a leglátványosabb az egykori ebédlő, amit a műmárvány felületek után ma márványteremnek neveznek. A terem a délkeleti oldalrizalit majdnem egészét elfoglalja. Itt még a nyílászárók díszítése is megmaradt, s szerencsénkre a táblás parkettát az eredeti nyomán újították fel. A mennyezet Wendland János készítette 1842-es, 1843-as festése, stukkódísze és a csillár szinte a csodával határos módon megmaradt.

Ritoók Pál