Degenfeld-Schomburg Imre gróf palotabérháza

Az építtető Degenfeld-Schomburg Imre gróf (1810–1883) Degenfeld Miksa Kristóf (1766–1815) és Teleki Anna grófnő házasságából született. Imre azzal vívott ki magának közmegbecsülést, hogy az 1850-es években bátran kiállt a szabadságjogok mellett, s ezzel sokaknak példát is mutatott. Az egyik legjelentősebb tokaji szőlőbirtokosként ő alapította 1857-ben a Tokaj-hegyaljai Bormívelő Egyesületet. Családja mindig szoros kapcsolatban állt a református egyházzal. Imre 1859-ben a Tiszántúli Református Egyházkerület főgondnoka lett. Bökönyi Bek Paulinát vette feleségül. 1865 és 1869 között tagja volt a képviselőháznak, majd visszavonult a politikától. Vérmérgezésben halt meg Sándor utcai palotájában. Egyik lányát, gróf Degenfeld-Schomburg Ilonát (1839–1913) Tisza Kálmán, a későbbi miniszterelnök vette feleségül 1860-ban.

A palotabérház tervezésekor legegyszerűbb megoldásként a kétféle funkció két udvar köré csoportosítása kínálkozott. Ezt Ybl a Degenfeld-Schomburg-palota első tervváltozatánál a két épület teljes szétválasztásáig vitte, amit a homlokzatok is tükröztek volna. A két azonos párkánymagasságú épület közül a Bródy Sándor utcai palota kétemeletes, a Puskin utcai bérház háromemeletes lett volna. A palota homlokzatával a Bródy Sándor utca túloldalán álló Festetics-palotához igazodott volna, de már olyan kétemeletes változatban, amelyen a második emelet nem alárendelt szerepű, hanem egyenrangú az első emelettel. Ehhez a megoldáshoz nem járult hozzá a tanács. 1872. június 26-án Degenfeld Imre nevében Ybl Miklós sajátkezű aláírásával új, mindkét fronton háromemeletes bérház tervének elfogadásáért folyamodott. Az építési engedélyt a tanács 1872. július 7-én adta meg. Wechselmann Ignác építőmester végezte a kivitelezést. Az elkészült épületre a tanács 1874. október 23-án adta ki a lakhatási engedélyt. A Degenfeld-palota megvalósult alakja a historizáló neoreneszánsz városi paloták egyik példája: a főemelet már a második emelet, legalábbis a homlokzat kiképzése első pillantásra ezt sugallja. Az első emelet a lábazati zóna részeként szinte egyenrangú a földszinttel, csak a három középső tengely előtti, konzolokon ülő erkély sejteti, hogy mögötte is reprezentatív kialakítású szint húzódik. A szétválasztás így már nem olyan éles, mint az első terv szerint lett volna, de a két ház továbbra is két udvar köré szerveződik, amelyeket a kocsiszínek fölé épített középszárny választ el. A mai Bródy Sándor utcai kocsiáthajtóból hatalmas előcsarnokba jutunk. Innen nagyszabású, kényelmes főlépcső visz az eredetileg a teljes Bródy utcai oldalt elfoglaló palotarész emeleti lakosztályaihoz. A palotaudvar Bródy Sándor utcai oldalán gyönyörű öntöttvas oszlopokon álló, széles folyosó húzódik. A Puskin utcai, szokásos módon kialakított körfolyosós bérháztömbbe eleve csak gyalogos átjárón lehet bejutni.

A Degenfeld-Schomburg palotabérház figyelemre méltó vonása, hogy a mai Pollack Mihály térre néző főhomlokzata méltóságteljes ugyan, de visszafogottan formált, a Puskin utcai oldal pedig egyenesen szűkszavú, egyhangú. A Degenfeld-ház homlokzatát a közeli Festetics-palotával vagy Károlyi Alajos palotájával összevetve azt mondhatjuk, hogy szinte alig van benne valami palotaszerű. Építészeti hozzáállásában azokat a pesti klasszicista arisztokrata palotákat idézi, amelyek homlokzatukkal nem hivalkodnak a Belváros vagy Lipótváros polgári bérházai között, azok közé simulnak, de eleganciájukkal vagy egy-két finom megoldással az értő szemnek elárulják, hogy bennük „más emberek” laktak. A Degenfeld-palota értékei, a kapualj, az előcsarnok, a főlépcsőház tágassága, nagyvonalúsága és a palotaudvar öntöttvas loggiája csak akkor válnak nyilvánvalóvá, ha belépünk az épületbe. A Degenfeld-Schomburg palotabérház nem példa nélküli, de viszonylag ritka megoldása volt az istálló elhelyezése. A lovakat a palotaudvaron kifogták a hazaérkezett kocsiból, amit aztán kézi erővel betoltak a kocsiszínek valamelyik állására. A lovakat a két udvart elválasztó szárny földszintjén, a kocsiszínektől jobbra nyíló kényelmes rámpán vezették le a bérházudvar keleti oldalán kialakított alagsori istállóba. Így a palotarész lakóinak viszonylag kevés jutott az állandó istállószagból, a lovak horkantásaiból. Mivel a négyállásos kocsiszínek a bérházudvar felé is nyithatóak, a kocsik mosása és szárítása is a bérházudvaron történhetett.

Ritoók Pál