Magyar Tudományos Akadémia bérháza

Az Akadémia palotája végleges helyének meghatározása után nyilvánvalóvá vált, hogy a rendelkezésére bocsátott telektömb nagyobb a palotához szükséges területnél, ezért Henszlmann Imre már az építési programban is foglalkozott egy bérház felépítésével, amelyben azonban nem csak lakásokat, hanem közösségi tereket is el kívánt helyezni olyan kulturális ágazatok számára, mint a képzőművészet és a zene, amelyek nem jelentek meg az Akadémia testületén belül. 1861 novemberében, amikor az első költségvetések a palotához elkészültek, megszületett a döntés, hogy a bérházat külön fogják felépíteni, tehát funkcionálisan teljesen leválasztják a palotáról, s a két épület finanszírozását, kivitelezését is külön bonyolítják le. Friedrich Stüler a tervezés korábbi fázisaiban helyeselte Henszlmannak a bérházra vonatkozó koncepcióját, s úgy nyilatkozott, hogy az azonos szintmagasságok és a kétféle rendeltetésű épület szintenkénti összekapcsolása hosszabb távon megkönnyítené mindkét épület használatát. Abból az anyagi megfontolások által motivált döntésből azonban, hogy a palotaszárnyak a rizalittól eltekintve csak kétemeletesek lesznek, az is következett, hogy a szintek összekapcsolása nem volt megvalósítható, hiszen egy kétemeletes bérház nem tudta volna az elvárt jövedelmezőséget biztosítani. 1863 januárjában, amikor a palotaépítkezés már javában folyt, elhatározták a bérház felépítését is. Ybl Miklóst bízták meg a terv elkészítésével, aki két tervet készített. Az egyik „a Dunáról tekintve a palota styljában van egészen tervezve, s a palotának mintegy folytatását képezné; míg a másik az akadémia építészetével szintén összhangzó és igen szép ugyan, de nem emlékszerü…”

Az a tervváltozat, amely továbbvitte volna a palota stüleri architektúráját a dunai és az Akadémia utcai szárnyon kétemeletes volt, míg a Fő (ma Arany János) utcai szárny rizalittömbje megismételte a főhomlokzati rizalitot, ahol így egy mezzanin beiktatásával négy emelet alakulhatott ki. A másik tervváltozat a szintmagasságok csökkentésével operált, és a teljes beépíthető felületen négyemeletes beépítést tett lehetővé. Ez utóbbi tervváltozat kivitelezésének költségei az előzőénél jóval alacsonyabbak voltak, s több bérleti díjat tűnt hozni, ezért e megoldást választották. Ybl e tervében jóval szerényebb méretben, rosszabb arányokkal, de megismételte azt a homlokzati architektúrát, amelyet a palota pályázati tervéhez dolgozott ki. Két egytengelyes vertikális hatású tömb által közrefogott ívezetes nyílássorok ismétlődnek a földszinten és három emeleten, s ezt a motívumot kisméretű, egyenes záródású ablakok zárják a negyedik emeleten. Erről az 1863. évi tervről eltűntek azok a romantikus motívumok – a vakárkádsorral díszített attika, az ívsoros zárópárkány – amelyek oly feltűnővé tették az 1861-es pályaterv átmeneti jellegét, ám a kompozíció egésze, különösen a palotahomlokzat árnyékában, elaprózottnak tűnik. Feltűnő viszont, hogy a romantikus íz helyett a részletformálásban a hellenisztikus vonások váltak uralkodóvá. Ybl nemcsak a bérház homlokzatánál használta fel azokat a motívumokat, amelyeket a pályázatra kidolgozott. Két, ma már sajnos elpusztult házon is megjelentek: Ganz Ábrahám bérházának gyönyörű kapuzatában, valamint a Budai Takarékpénztár udvari architektúrájában Ybl megvalósította, amire az Akadémia épületében nem volt lehetősége.

A bérház kivitelezésével az MTA Diescher Józsefet (1811-1874) bízta meg, aki a beadványi terveket is aláírta, s 10 évre bérbe is vette a kész épületet. Az építkezés egy év alatt, 1864 áprilisára befejeződött, tehát korábban, mint a palotáé. A későbbiekben azonban kiderült, hogy a kivitelezés minősége és a bérbe adható lakások komfortja nem ütötte meg az a mértéket, ami ezen a környéken szokásos volt, így a jövedelmezőség már az első tíz évben sem volt megfelelő. Időközben a palotában is egyre szorítóbbá vált a helyhiány, a gyűjtemények és a könyvtár gyarapodott, s a bérház lassan a palota raktárterületévé, kiszolgáló épületévé vált. 1897-ben az Országos Képtár történelmi képcsarnokát és egyéb szépművészeti anyagát helyezték el a harmadik és negyedik emeletén, ami az ott lévő lakások megszüntetésével járt. 1902-ben Pecz Samu, az MTA akkori műszaki felügyelője azt írta, hogy ”a bérház konstructiója, váza olyan rossz, hogy nagy összegbe kerülő átalakítást sem el nem bírna, sem nem érdemel meg.”  Több alkalommal is felmerült – legutoljára az ötvenes években –, hogy a bérházat bontsák le, és helyére egy igényesebb és a palotával jobban harmonizáló épületet emeljenek. Végül az 1980-as évek közepén megindult a bérház teljes rekonstrukciója, ami funkcionálisan is megoldotta az épület sorsát. Az egyébként is szűk két kis udvar beépítésével a MTA Könyvtára számára alakították át az épületet. A lépcsőtéren és a homlokzatokon kívül az eredeti bérházból semmi nem maradt.

Kemény Mária