Kép

Épületleírás

A Bécsben építendő országház tervezésére meghívásos pályázatot írtak ki. Anton von Schmerling osztrák államminiszter 1864. július 29-én a Helytartótanácshoz írott levelében azt kérte, hogy a erre a feladatra ajánljanak neves magyar építészeket. A Helytartótanács egy hónappal későbbi válaszában első helyen Yblt nevezte meg, másodsorban Gerster Károlyt és Frey Lajost, Máltás Hugót, Wieser Ferencet, Feszl Frigyest és Szkalnitzky Antalt nevezte meg. A megküldött tervezési program szerint pályázatot két különálló épületre kellett benyújtani: a képviselőházat egy téglalap, a felsőházat egy trapéz alakú telekre. Egyik épület sem lehetett kétemeletesnél magasabb, az amfiteátrum-szerű, 400 és 250 fős üléstermeket pedig az utcai forgalom zajától mentesen kellett elhelyezni. Az 1865. március 31-ére kitűzött határidőt a tervezők kérésére május 1-ig meghosszabbították. A pályázók egy-egy épület tervéért 1000 forint díjazásban részesültek. Ybl 1865 januárjában postázta pályaművét.

Ybl a tervezés folyamán a francia képviselőház és szenátus elhelyezését is tanulmányozta, hagyatékában ezek képei megtalálhatók. Tervén a képviselőház épülete téglány alakú, középen a kétemeletes ülésteremmel, melyet egyemeletes, két udvart közrefogó szárnyak kapcsolnak össze az ugyancsak kétemeletes sarokpavilonokkal. A középső pavilon és az összekötő szárnyak héttengelyes, a sarokpavilonok háromtengelyesek. Az összekötő szárnyak előtt a földszinten árkádos loggia húzódik, e fölött baluszteres , szobrokkal díszített terasz látható. A félköríves nyílásokkal tagolt homlokzatokat baluszteres attika zárja. A felsőház kialakítása némileg eltérő: az egyemeletes épület manzárdtetővel fedett középrizalitja a földszinten nyolc-, az emeleten kilenctengelyes, félköríves nyílásokkal. Az oldalszárnyak egyemeletesek, a földszinten félköríves, az emeleten egyenes záródású nyílásokkal. A főbejáratot egy-egy szoborfülke keretezi. A pályázaton Theophil Hansen, Heinrisch Ferstel és Friedrich Schmidt bécsi, August Ottmar von Essenwein grazi, és Ignaz Ullmann prágai építészek vettek részt. A beérkezett pályaműveket 1865 decemberében az Osztrák Mérnök- és Építész Egylet üléstermében állították ki. Végül egyik pályamű sem valósult meg, a parlament mindkét házát befogadó épület Theophil Hansen tervei alapján épült fel 1874-1883 között, hellenisztikus stílusban.

 

Bibliográfiai adatok

Ybl Ervin: Ybl Miklós. Budapest, 1956. 41-42, 133-134.

Ybl Miklós építész 1814-1891. Szerk.: Kemény Mária - Farbaky Péter. Kiállítási katalógus. Budapest, 1991. 226.

Tervezés ideje
1864 - 1865
Mai településnév
Bécs
Korabeli cím
Bécs
Építtető
Anton von Schmerling
Tervező
Ybl Miklós
Tervek levéltári jelzete
Épülettípus
parlament
Épület mai státusza
nem valósult meg
Geofield

Levéltári iratok