Magyar Tudományos Akadémia palotája (pályaterv, művezetés, átalakítások)

Az Akadémia palotájának tervezésére kiírt meghívásos pályázatra Ybl 1860 októberében kapott felkérést, amit valószínűleg a Károlyi családdal való kapcsolatának köszönhet, s ami pályájának és stiláris fejlődésének fordulópontján érte.  Stiláris fejlődése a fóti templom érett és formagazdag romantikájától vezet a neoreneszánsz felé. Szinte nincs még egy építészünk, akinél a szerves fejlődés fokozatai ilyen pontosan követhetők. Éppen az Akadémia-tervsorozat egyike azon munkáinak, ahol ez az átmenet világosan látható. A terven még jelen vannak romantikus motívumok, s a tömegkezelésben is érezhető a romantika sztereometrikus jellege, a reneszánsz formák mégis a belső felismerés művészi erejével és lendületével törnek elő. Így válik ez a terv a hazai historizmus kibontakozási folyamatának egyik legfontosabb láncszemévé.

A terveket 1861 február. 15-én adták be a pályázók, Ybl Miklós azonban egy nappal később visszavonta pályatervét. A visszavonás hátterében az áll, hogy Henszlmann Imre, aki a pályázati programot készítette, s maga is részt vett a pályázaton, meghívott konkurenseitől (Heinrich Ferstel bécsi építésztől, és Ybl Miklóstól) titokban írásos nyilatkozatot kért arra nézve, hogy a palota terveit gótizáló stílusban fogják elkészíteni. Ybl nem tartotta be ígéretét, s egy pompás átmeneti stílusú tervvel állt elő. Nem tudjuk, csak feltételezzük, hogy a beadáskor Henszlmann szemrehányásai miatt volt kénytelen tervét visszavonni. A 10 lapból álló sorozat a pince és 5 szint alaprajzán kívül egy észak-déli metszetet, a főhomlokzat és az Akadémia utcai homlokzat tervét, valamit a Lánchíd felől felvett távlati képet mutatja. Az Akadémia Kézirattárában fennmaradt Ybl szűkszavú tervmagyarázata is, mely lényegében nem tartalmaz többet a terven alkalmazott betűjelek feloldásánál, s a földszint és első emelet közé iktatott mezzanin indoklásánál. Ybl, mint műleírásában említi, igyekezett szorosan követni a programot, mégis kénytelen attól eltérni, hogy el tudja helyezni az általa szükségesnek tartott tágasabb reprezentatív tereket, melyek megjelenésére a végletekig racionalizált Henszlmann-féle program nem adott lehetőséget. A terv szerint rendkívül nagy volt a beépített terület, az épületszárnyak két- és háromtraktusosak, az udvarok területe kicsi. A déli (ma Széchenyi téri) főhomlokzaton bejárat nem volt, a két háromhajós csarnokba vezető főbejárat a rakpartról és az Akadémia utcáról nyílt. Ezek a bejáratok oszlopos, az udvarok felé nyitott folyosón keresztül összeköttetésben álltak egymással. Az Akadémia épület két udvarát, melyet mind a négy szinten nyitott árkádos folyosó övezett, egy keskeny észak-déli keresztszárny választotta el egymástól, ezen keresztül lehetett a földszinten és az első emeleten a díszterem előcsarnokaiba jutni. A két háromkarú főlépcső a díszterem előcsarnoka mellett szimmetrikusan keletre és nyugatra helyezkedett el. Mint a keresztmetszeten láthatjuk, a második emelet rizalitterében elhelyezett könyvtári nagyterem vasszerkezetű födémet kapott, s ezért a harmadik emeleti képtári terem padlószintjét fel kellett emelni. Ipolyi Arnold egykorú bírálata szerint Ybl homlokzati architektúrája „Palladio féle XVI-dik kora századi renaissancot negédel” s ez a megfogalmazás a nyilvánvaló rosszallás mellett azt is mutatja, hogy milyen idegenül hatott a terv a kor stílusközegében, mennyire újszerű még ekkor az Ybl által már megérlelt reneszánsz fordulat. Pedig Ipolyi megjegyzése csak annyiban igaz, amennyiben a kompozíciót meghatározó legfontosabb építészeti motívumokat tekintjük. A stílusátmenet jellegzetességei mutatkoznak meg azonban az épülettömeg arányaiban, a nyílások ritmizálásában, s egyes részletformák kiképzésében is még erőteljes romantikus íz érzékelhető. Különösen feltűnőnek érezzük ezt a negyedik, attikaemeletként ható szint ikerablakainál, a zárópárkánynál, és a főhomlokzati és dunai rizalit attikafalának díszítésénél. Az palotát végül Friedrich August Stüler berlini építész terve alapján valósították meg.  Ám az Akadémia Építési Bizottsága bizalmi emberként, az építkezés irányítójaként maga mellett tartotta Ybl Miklóst, a tervező pesti megbízottja pedig Szkalnitzky Antal lett.  Ybl havonta jelentést készített a munka menetéről, a költségek alakulásáról, részt vett a kivitelezők árajánlatainak elbírásában, az anyagok kiválasztásában, és minden műszaki probléma megoldásában. Az építkezés 1865 decemberében fejeződött be.

A továbbiakban az Akadémia épületének műszaki felügyeletét az 1874-ig aktív Szkalnitzky Antallal közösen, majd 1880-ig önállóan Ybl Miklós látta el. A legjelentősebb feladat a harmadik emeleti képtári terek faszerkezetű válaszfalainak vasszerkezettel való helyettesítése volt. Ybl és vele együtt Pest város tanácsa már az építkezés ideje alatt jelezte, hogy nem tartja biztonságosnak a második és harmadik emeleti képtári kiállító terek válaszfalainak faszerkezetes kialakítását, valamint a fából készült tetőszerkezetet sem. Az építkezés teljes időszaka alatt nagy küzdelem folyt a költségek minimálisra szorításáért, így az eredetileg ide tervezett vasszerkezetet nem engedélyezték. Sajnos ez vétkes mulasztásnak bizonyult, ugyani 1869 februárjában tűz ütött ki a palota és a bérház padlásán. A tüzet idejében sikerült eloltani, a képek nem kerültek veszélybe. A vasszerkezetű válaszfalak és tetőszerkezet megépítésének gondolatával a tűzvész után azonnal elkezdtek foglalkozni, de az első tervek csak 1871-ben készültek el. Az előkészítésben Szkalnitzky is közreműködött, de a tervet végül Ybl készítette el.  Reitter Ferenc részletes szakvéleményt írt róluk, tekintettel arra, hogy a vasszerkezetet nem lehetett a díszterem födémére terhelni, ezért újszerű megoldásra volt szükség.  Ekkor költségvetés is készült, a kivitelezést azonban még három évig halasztották. Ybl benyújtott tervére a főváros engedélyt 1874. május 2-án adta meg. A vasszerkezetet a Schlick gyár állította elő, akikkel Ybl gyakran dolgozott együtt.  A munkát lezáró jelentésben 1875. augusztus 28-án Ybl arról számol be, „ezen ritka esetben előforduló  tömérdek nehézséggel összekötött” munka során „súlyos elemi  események” történtek, de a „munkások közül senki nem lett baleset áldozatja.” 

Kemény Mária