Fő navigáció
A Magyar Nemzeti Múzeum épülete 1837-1846 között épült fel Pollack Mihály tervei alapján.
A mai Vörösmarty téren állt egykor a Pesti Királyi Városi Német Színház épülete, melynek építését Johann Aman tervei szerint, Pollack Mihály kivitelezésében 1807-ben kezdtek meg.
Ezen az aloldalon a Budapest Főváros Levéltárában őrzött Ybl-tervhagyatéknak azon lapjaiból teszünk közzé egy bő válogatást, amelyeket eddig sem a hagyaték rendezői, sem a szakirodalom nem tudott k
A 18. században épült templom állaga a 19. század derekára annyira leromlott, hogy fontolóra kellett venni alapos átépítését.
Károlyi Sándor az egykori bencés templom és kolostor középkori épületegyüttesét alakíttatta át, amikor a török kiűzése után ferenceseket telepített le Kaplonyban.
A Hochburg család barokk kastélyát először a Perényi család építtette át, majd a Károlyi család tulajdonába kerülve mai elrendezésének fő jellegzetességeit Koch Henrik tervei alapján, Ybl Miklós ve
A romantikus részleteket is mutató klasszicista, egyemeletes, részben nyereg-, részben lapos manzárdtetővel fedett kastély északnyugat-délkeleti irányban hosszan elnyúló fő tömegének parkra néző, f
A fóti plébániatemplom a magyar romantikus építészet legkiemelkedőbb egyházi épülete. Gróf Károlyi István (1797–1881) megbízásából a még pályája elején állt Ybl Miklós tervezte meg.
Az itáliai reneszánsz villaépületészet Andrea Palladio nevéhez köthető típusát kivételes eleganciával megidéző főépület föltételezhetően a Draskovich család barokk kastélya földszintjének részbeni
A két részből álló telek családi örökség részeként és vásárlással 1847-ben került a gazdag és művelt Unger Henrik (1809–1877) tulajdonába.
Az Ybl- hagyatékban az 1850-es évekből két alkalmi díszépítmény terve is megtalálható. Az első az 1852. június 4-én Pest-Budára érkezett uralkodót, Ferenc Józsefet köszöntötte.
Az ösküi kerek templom a 11. század végén épült. A török időkben kipusztult települést a 18. század elején a birtokos Zichy család alapította újra és ekkor állították először helyre a templomot.
A Nemzeti Múzeum körüli kert-negyedben már Ybl épülete előtt több mint fél évszázaddal is álltak lovagló helyek.
Az egyemeletes, loggiákkal díszített homlokzatú, tornyos, 16-18. századi eredetűnek mondott Károlyi-kastélyt a 19.
Pollack Mihály (1773-1855) építész Eger Magdolnával 1808-ban kötött második házassága révén jutott Tahiban és Tótfaluban szőlőbirtokhoz, és az ehhez tartozó egyéb ingatlanokhoz.
A debreceni színház tervezésével Ybl több éven át foglalkozott, számos tervváltozatot készített. Első terveit 1858 után készíthette, amelyeket a következő években továbbiak követtek.