Fő navigáció
Ybl először Károlyi Lajos (1799-186?), majd fia, Alajos (1822-1889) megbízásából készítette el a mai Pollack Mihály tér 10. szám alatt álló telekre palotájuk terveit.
Az Akadémia palotája végleges helyének meghatározása után nyilvánvalóvá vált, hogy a rendelkezésére bocsátott telektömb nagyobb a palotához szükséges területnél, ezért Henszlmann Imre már az építés
A Magyar Tudományos Akadémia 1859-ben látványos megemlékezést szervezett Kazinczy Ferenc (1759-1831) születésének 100-ik évfordulója alkalmából.
Pest város tanácsa 1863. január 9-én járult hozzá, hogy Dlauchy Károly lakatosmester Mészáros utca 23. számú telkét kettéválasszák. A telek a mai Vámház körút és Lónyay utca sarkán található.
A gyulai származású Geist Gáspár (1817–1872) édesapjától kádármesterséget tanult, majd vándorlásai során Bécsben Milly gyertyagyárában elleste a sztearingyertya-gyártás fortélyait.
Az igényes gazdasági épületet Ybl Miklós a dobozi Wenckheim uradalom számára tervezte, a tervet 1863. november 15-én írta alá. Az épület T alaprajzú.
A Bécsben építendő országház tervezésére meghívásos pályázatot írtak ki. Anton von Schmerling osztrák államminiszter 1864.
A Kecskeméti utca 10. szám alatt állott a Csekonics József részére Hild János tervei alapján 1797-ben épített palota. Az 1838.
Budapest világhírű fürdőkultúrája a Gellérthegy és a Duna vonalában húzódó törésvonal mentén fakadó gyógyhatású hévforrásokra támaszkodik.
A Veres Pálné (korábban Zöldfa) utca 12. és az Irányi (korábban Kalap) utca 25. címek alatt, a két utca sarkán egykor álló klasszicista saroképület 1858-ban került Károlyi István tulajdonába.
Pest Ferencváros külvárosának első, falusias templomát 1822-ben emelték, de a városrész 1865-re kinőtte.
A reformkorban a képviselők Pesten szándékoztak felépíteni az új országházat. Tervezésére 1844-ben pályázatot írtak ki, ám a királyi udvar az elképzelést nem támogatta.
Ybl Miklós és irodája a korszak legjelentősebb épületeinek tervezésében és kivitelezésében vettek részt, neve a Bazilika, az Operaház vagy a Várkert bazár kapcsán vált ismertté.
Az épület historizáló neoreneszánsz stílusú, néhány helyen klasszicizáló részletekkel.
Az új székházat Buda város tanácsának ösztönzésére építtette a Lánchíd Társulat 1867-ben, mert korábbi házának homlokfala a Lánchíd építése után kialakított utcaszabályozási vonalat átlépte.
Magas teraszon emelkedő kupolás templom, két magas, karcsú nyugati toronnyal.